Womanext Magazin

Az interjút készítette Porkoláb Gyöngyi.

P.GY. Mi mindent jelent számodra, ha azt mondom, hogy találkozások? 15-20 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, és a találkozások kapcsán vannak olyan emberek, akik mindkettőnk életében meghatározóak. Az egyik ilyen, akinek köszönhetem, hogy megismertelek, Náray Tamás. A másik meghatározó ember pedig Iglódi Csaba. Boncolgathatjuk egy kicsit talán azt, hogy mi mindent adott a velük való találkozás a te életedben? A mai napig nagyon meghatározó talán a kapcsolatod velük.

T.SZ. Szerintem nagyon sok mindentől függ. Náray Tamás  16-17 éves korom óta végigkíséri a modellkarrieremet. Nagyon sokat tanultam tőle. Édesapám nagyon korán meghalt, és azt a nevelést, azt az utat, amit Tamás mutatott nekem „apai szinten” illesztettem bele az életembe. A minőségi munkát, azt a profizmust, azt a kitartást, amit Tamás képviselt, persze tehetséggel ötvözve, azt nagyon szerettem volna a munkámban viszontlátni, szerencsére, sikerült is a brandembe, a cégembe ezt a hozzáállást kiépíteni.

P.GY. Melyek voltak ezek az elemek, amelyek működtek? Mondjuk, amikor valami kapcsán szerettél volna döntést hozni, vagy átszervezni, akkor beugrott, hogy pfú, Tamás, most azt mondaná, Tamás így csinálná? Rendkívüli értékrendű, tehetséges, fegyelmezett, szigorú ember, aki a szigor mögött nagy szeretettel, figyelemmel, a fejlődés szándékával is irányított.

P.GY. Csaba volt a mentorod abban, ha jól tudom, hogy az a bizonyos Tomán könyv megszületett.

T.SZ. Igen, de nemcsak a könyv. A vállalkozásomat ugye 2015-ben alapítottam meg, elkezdtem dolgozni benne, mint egy kis szorgos mókus. Nem néztem a piacot, nem néztem a konkurenciát, nem néztem, hogy mekkorára növök. Elindult egy olyan vállalkozási folyamat, amely során nagyon sokat tanultam. Egyszer csak, amikor 500 milliós volt a bevételem – amit egyedül vittem véghez – akkor feltettem magamnak a kérdéseket, hogy lehet, hogy nagyobb szervezet kell, lehet, hogy most már nem valakinek a valakije, vagy exmodell szeretnék lenni, valami teljesen más dolgot szeretnék csinálni. Úgy éreztem, letettem az asztalra már valamit ehhez. Ahogy elkezdett növekedni a cégem, figyeltem és segítettem a női vállalkozókat, figyeltem a női munkavállalókat körülöttem, hogy mit hogyan kellene csinálni. Egy jó kávézás mellett a barátnőmnek a cégét, egy brandet. Megformálódott bennem, hogy mennyire jólesik, hogy amit én megtanultam, azt át tudjam adni, azoknak, akiket szeretek, de talán főleg azoknak a nőknek, akiket inspirálni tudok. Lesznek persze mélypontok, akadályok. Nagyon sok akadállyal találkoztam én is, amikor elindítottam a cégemet, bíztatni szeretném őket, hogy ne álljanak meg, ne torpanjanak meg, ne legyen az a tipikus önbizalomhiány a visszatartó erő, ami a nőknél általában megvan; „Nem biztos, hogy elég jó vagyok.” „Nem tudom, mínuszos volt a hónapom, akkor lehet, hogy abbahagyom.” Volt olyan, amit motorként át tudtam adni, és ők lendülettel tudták továbbvinni a céget. Csabát konkrét céllal kerestem, egy olyan külső szemet szerettem volna a cégem, a vezetői politikámba bevonni, amely látott már nagy multikat, látott már kisvállalkozókat. Amikor leültünk dolgozni, akkor megkérdezte, hogy mit szeretnék tőle, pár mondatban elmondtam, hogy nem szeretnék valakinek a valakije lenni, és nem szeretnék exmodell lenni. Amit most csinálok szívvel-lélekkel, egyedül, annak szeretnék a meghatározó üzletasszonyává válni. Egy bő egyéves folyamat volt, hogy átformáljam, hogy pozícionáljam magam. Sok minden segítség volt ahhoz, hogy ne csak én tudjam ezt, hanem a világon több ember is, hogy már nem csak modell vagyok, vagy valakinek a volt felesége, hanem Tomán Szabina, az üzletasszony.

P.GY. Mennyire van az életedben jelen a véletlenszerűség, vagy a tudatosság akár ennek az ambivalenciája? Csabát tudatosan választottad, Tamással való találkozásod talán sorsszerű, véletlenszerű volt. Hiszel abban, hogy van valamiféle olyan intuitív megérzés is az emberben, ami segít a nehéz döntéseknél? 

T.SZ. Igen, a Tamással való találkozás az egy nagy álom volt számomra. Egy modellversenyen szerepeltem, Zsidró Tamás modellje voltam egy hajshow-n, ott találkoztunk. Náray Tamás volt a koreográfusa ennek a hajshownak, és utaztunk városról városra az országban. Ott ültem hátul valamiféle szőke hajjal, amit Zsidró Tamás alkotott rajtam… viselhetetlen volt maga a frizurám, de ültem hátul és néztem Tamás bemutatóját, és azt kívántam, hogy bárcsak egyszer az életemben egy Náray bemutatón szerepeljek, legyen meg a lehetőségem erre. Aztán összejött. Nem én voltam a legszebb és a legvékonyabb soha, de a legpontosabb igen. Figyeltem az utasításaira, figyeltem arra, hogy hogyan lehetne az, amit ő csinál, még jobb. Elindult, aztán közös munkává fejlődött, talán észrevette azt, hogy jé, nemcsak jól mozog, hanem ez egy szorgalmas leány, és akkor így elkezdtünk együtt dolgozni.

P.GY. Amikor le tudtad tenni a modellkarriert, ott találkoztál azzal a Tomán Szabinával, akit kerestél, vagyis önmagaddal? Kerested, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben? Az első lányod születésekor dőlt el az, hogy már nem mész vissza modellnek.

P.GY. Milyen érzés volt ez a találkozás? Ahogy beszélsz róla, az embernek van egy olyan érzése, hogy bárcsak minden nő átélné ezt. Vagy az anyaság meghozná, hogy egy nő még inkább megismerje azt az embert, aki benne lakozik. 

T.SZ. Ott valahol lecsupaszul szerintem egy nő. A gyermekkori vágy, a herceg, a szerelem, az úgy ott van az én életemben is, de ez a találkozás, ez, nekem nagyon fájdalmas találkozás volt. Ott nagyon sok pontot tettem, nagyon sok kérdőjel helyére. Sok éves munka volt, hogy lépni tudjak, a fájdalomból is építkezni kellett. Nem azt mondom, hogy egy felemelő, jó találkozás volt és erre vágytam mindig, kemény munka volt saját magammal és azokkal a dolgokkal, amit addig átéltem. A gyermekem születése után három év kellett ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat le tudjam rakni, hogy ténylegesen tudjam képviselni saját magam és elkezdjem élni az én életemet.

P.GY. Egy-egy divatbemutató kapcsán, ti vagytok, akik közvetítitek azt, ami a divattervező varázsa, szellemi terméke. Igaz, hogy ez a siker olyan 30 százaléka, és az összes többi 70% a kifutó mögött teremtődik meg? Ha a vállalkozó nők, a vállalkozások helyzetét nézzük, mi a tapasztalatod ha ugyanezt vizsgáljuk? Mennyire fontos az, hogy valaki arca legyen a vállalkozásának? Mi a helyzet a Front Office-ban és a backoffice-ban? Miként van ennek az egyensúlya szerinted a vállalkozásokban?

T.SZ. Szerencsére egyre jobban lépünk ki a fényre, és egyre jobban merjük vállalni az álmainkat, és nem kell ahhoz egy arc, egy brand, egyre több olyan nő valósítja meg az álmát, és gondolkodik akár vállalkozásban, ami szerintem nagyon-nagyon jó. De ha csak addig jut el, hogy saját maga és a családja számára tudja gazdaságilag rendbe hozni az életét, önállóságot tud magának adni, akkor már sikerekkel van kikövezve az út. Nemcsak siker lesz persze ez a folyamat, mert nagyon sok kudarc is jöhet, de ne adjuk fel, a nem feladást is sikerként kell elkönyvelni. A másik oldal, ami rettentően fontos, főleg a nőknél, hogy nem minden munka és nem minden vállalkozás gazdasági nyereségen kell, hogy múljon. Nem azt kell nézni, hogy ez most milliókat hozott, hanem hogy én mit tettem. Mondjuk, van, aki fejlesztő, gyerekkel foglalkozik, hihetetlen sikerélmény, amit tesz a gyerekekért, a szülők hálásak is. Odaadja a tudást, gondosságot, lehet, hogy ez nem pénzben mérhető dolog, hanem fejlődésben. Azt gondolom, hogy meg kell még találnunk, hogy ez az arany középút, ez hol van. Sokszor megkapom azt, hogy persze nyereségvágy hajt egy vállalkozást, de nem. Nagyon sokszor van az, hogy belenézek egy nő szemébe, amikor sikerült leadni azt a 20 kilót. Az, amit akkor látok, ott.  A vállalkozásomat persze csak pénzből tudom fenntartani, ezt mindenkinek tudnia kell, de az, hogy amögött, mi van, az szerintem hozzáadott plusz tényező, olyan, amitől te boldogabb vagy. Én valahogy mindig is így dolgoztam, vagy így gondolkodtam. Nagyon szerettem Tamás bemutatói előtt azt az izgalmas pár percet átélni vele. Láttam, hogy ő mennyire izgul, és utána pedig láttam, hogy a siker az mennyire jól jött le nála. És nem az volt, hogy hú, akkor én most már mindent is tudok, és én, hanem akkor gyerünk csajok, akkor most legközelebb mutassuk meg még jobban, vagy mit tudunk még jobban beleadni. Nagyon fontos, hogy a nők hogyan gondolkodnak a munkáról, vállalkozásról, az álmaik megvalósításáról, és ez hogy lehet vállalkozásban vinni? Hogyha érték alapján működik egy vállalkozás, akkor talán fenntarthatóbb is lesz.í

P.GY. Eljuthatunk oda, hogy lehet az cél, hogy törekedjünk arra, hogy az életünk saját vállalkozójává váljunk?

T.SZ. Ez egy fontos dolog szerintem. A vállalkozás, a vállalkozói szó, az most már nem szitokszó. Fejlődési folyamatokat lehet látni, most már mennyire rendben van egy startup cég, mennyire rendben van egy egyéni vállalkozó. Igen, mindenhol, mindenkinek a saját életében a saját vállalkozása fontos és ezt kell képviselni. Nem csak morálisan, anyagilag is fontos kézben tartani, tudatosan vinni. Nagyon fontos, hogy most már a művészeti iskoláknál is van vállalkozástan, egy művész is érték, képviselnie kell saját magát. Tudnia kell, hogy ő mennyit ér, úgy árazza be magát, és úgy tárgyaljon. Jaj, hát mert festettem csak egy festményt. Az nagyon sok munka, annak nagyon sok értéke van, és nem csak szellemi, hanem anyagi is. Elindultak ezek a vállalkozásfolyamatok. Nagyon remélem, minél hamarabb, minél gyorsabban megtanulják a fiatalok is, hogy ezt hogy kell csinálni.

P.GY. Visszaemlékszel arra, hogy óvodás, vagy iskolás korodban volt-e benned bármilyen üzleti érzék? A gyerekek játszanak egymással néha „boltosat”. Valami pici csírája az üzleti érzéknek tapintható volt bármilyen életszakaszában a gyermekkorodban?

T.SZ. Igen, igen, igen, nagyon-nagyon. A nagymamám nagyon sokat vigyázott rám, mert az édesanyám sokat dolgozott, és volt pár szomszéd, akiknek én szedtem össze a szemetet a tyúkól körül, illetve én etettem a tyúkokat. Nem volt nagy feladat, és mindig kaptam pár forintot. Nagyon korán kezdtem el dolgozni. Hárman vagyunk testvérek, egyedül nevelt édesanyánk minket. Nekem tényleg meg kellett dolgoznom mindenért. Az új kosaras cipőm…. mi mindent kellett tennem azért, hogy az enyém legyen, és ez fontos volt, az is, hogy láttam a folyamatokat. Ha mondjuk, négy napot vagyok a nagyinál, abból mind a négy nap korábban kelek tíz perccel és megetetem a tyúkokat, akkor én azzal, mennyi pénzzel megyek haza. És ezt én ott számolgattam, sőt, mindig boltosat játszottam, volt egy kis pénztárgépem, kivontam, összeadtam. A kereskedői véna, az valahogy itt van, pedig a családban, a felmenőim között nem volt kereskedő.

P.GY. A kosárlabda edzők egy része mindig azt tanítja, hogy: Úgy helyezkedj a pályán, hogy a labda lásson téged, vagy vegyen észre! Igaz-e ez a te sportolói időszakodra, illetve igaz lehet-e ez azon az üzleti piacon, amelyen meghatározó tényező vagy? Az embernek a vállalkozói- gazdasági piacon úgy kell, hogy elhelyezkedjen, hogy lássa az a labda, lehessen neki passzolni?

T.SZ. Bizony ez rettentő fontos, és nemcsak a kosárlabdánál van ez így, hanem a modellkedésnél is. Hogyha nem vagy fényben, nem látszol. Ez például Naray Tamásnál az, hogy „Ha nem érzed a fényt, akkor nem látszol, nem látszik a ruha, lépj oda, lépj bele, tartsd ki.” Ezek nagyon fontos dolgok. Persze nem kell mindenkinek egy személyben megváltani a világot. Vagy szerencsés vagyok, vagy jól pozícionáltam magam, és tényleg mindig figyelem a labdát, és ez a labda is figyel engem, de az fontos, hogy nem kell mindenkinek ennyire előtérbe helyeznie magát. Sokszor kérdezik, amikor én 2015-ben megalapítottam a cégem és a saját nevem adtam a brandnek, gondoltam-e hogy ez lesz belőle? Én nem gondoltam, hogy ennyien fognak rólam beszélni.

P.GY. Szeretnéd látni vagy érezni azokat, akiknek te is tudsz passzolni a pályán? Mennyire fontos dolgok ezek?

T.SZ. Ezek nagyon. Ez egy csapatmunka. Nagyon vicces, mert én úgy szoktam fogalmazni, hogy kiskoromban, amikor szünetekben pingpongoztunk az iskolában, akkor az volt a cél, hogy a 10 percen belül ne megalázzuk a másikat, hanem játszunk. A játék élvezete volt a cél, hogy nem kilököm a labdát, hanem hogy passzoljunk. Mindig ezt mondom a vállalkozóknak is, hogy pingpongozzunk, hogy jól add a labdát, hogy én is jól tudjak visszapasszolni neked. Ugyanez igaz a kosárlabdára, vannak itt átfedések, és igen, én nagyon szeretek jól pingpongozni, nagyon szeretek úgy dolgozni, hogy úgy passzolom a labdát, hogy visszapasszolják.

P.GY. A fiatal vállalkozók esetében rengeteg felmérés van azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalói státusz helyett inkább saját maguk szeretnének-e vállalkozni,  illetve van egy olyan dilemma, hogy több lábon állj-e, vagy egy dolgot csinálj, de azt csináld jól. Mi a te álláspontod ezzel kapcsolatban, van-e áthallás a két dolog között, mit tudnál ajánlani?

T.SZ. Mindenféleképpen azt gondolom, hogy gondolja át, mi a legnagyobb álma. Ebből csináljon egy jó alapot. És hogyha az működik, akkor lépjen tovább. Két-három év múlva a piac fog rá reagálni, és kiderül, hogy működik-e vagy sem. Utána kezdjen továbblépni, utána jöhet csak az, hogy több lábon áll. Hinni kell abban az egyben, az elsőben, és ha ez tényleg valid, és működik, akkor utána érdemes más-más piacokon is valami új dolgot kitalálni. Nem csak azért, hogy még több pénzed legyen, hanem hogy legyen információd, tudásod. Én mindig valamilyen kapcsolódó vállalkozást keresek, egy hozzám kapcsolódó témába fektetek be. Abban hiszek, hogy valami jó alapot kell lerakni; nagyon jó minőségű terméket jó szolgáltatással. Nálam ez az egészséges fogyás, egészséges életmód közvetítése nagy százalékban női célcsoportnak. Ezután indult el a mentorálás az életemben, hogy más vállalkozónak, vagy más kezdő vállalkozónak segítettem.

Legyen egy biztos alap, és utána valamilyen olyan kapcsolt dolog lehet a következő, ami akár gyártás, egy további piac kiaknázása, akár export.

Summa summárum az első, hogy egy dologgal foglalkozz, azt alapozd meg rendesen, validáld a piacon, működtesd, és utána pedig hozzál olyan dolgot, amit kiegészít és támogat az alaptevékenységed.

P.GY. Szóba hoztad a mentorálást, ami szerintem nagyon fontos a te munkád során. Ez egyfajta párbeszéd is a piac szükségleteire, a vállalkozók igényeire válaszul? Ebben mi a ti küldetésetek? A mentorprogramotok fiatal vállalkozóknak, csak nőknek szól-e?

T.SZ. Akkor visszacsatolok az előző témára, hogy egy dologgal érdemes kezdeni, és abból építkezni. Én nagyon hiszek a közösség erejében. A közösség ereje pedig attól lesz még erősebb, hogyha adok-kapok módon működik, megint csak a pingponghoz tudom hasonlítani. A mentorprogramunk csak nőknek szól, működő vállalkozóknak, mindegy, hogy 1 forint az éves bevételük vagy több milliárd. Ez nem korfüggő. 18 évesnél idősebbek, az biztos, így lehet vállalkozni. Egy tanulási folyamatban lesz részük ezeknek a nőknek. Tíz nőt választok ki a saját mentorprogramomba, szeptember közepétől indul és december végéig tart.

A hétvégéket töltjük együtt és különböző témákat érintünk. Sales, kommunikáció, marketing, gazdasági témák, jogi kérdések. Olyan mentorcsapatot raktam össze, akiket én is kerestem, amikor elindultam az én kis vállalkozásommal. Tudom, hogy milyen embereket kerestem.

Velem is találkoznak, amihez nem értek, mint téma, ott szakember segíti őket. A mai vállalkozók életében már jelen lehet a mesterséges intelligencia. Erről is beszélünk. Átadunk nagyon sok gyakorlati tanulságot, azt kell beilleszteniük legközelebbi alkalomra a cégük életébe. Most például volt egy vicces történetem az egyik mentoráltammal. Az első találkozáskor azt mondtam, hogy aki nincs rendben a számaival, az nem vállalkozó. Legyen tisztában a bevételével, a költségeivel, az árfolyammal, mindennel, amivel kell. Nem kell, hogy bankárok legyünk, de az, hogy miből lesz neki pénze, miből tartja fent a vállalkozását, és hogy viszi azt tovább, mindenféleképpen fontos tudnia.  Na, ekkor felszisszent az illető, hogy ő nem tudja, hogy mennyi volt a tavalyi árbevétele. És mondtam, hogy azt neked tudnod kell, hogy az árbevétel mennyi volt, abból mennyi a nyereség, milyen költségeid voltak, hogyan kell majd félretenned, mennyi a vésztartalékod. Én ezt puffernek hívom, minden termékre rárakjuk. Minden hónap elején jönnek a számlák, bármennyire is segítenél másoknak, addig, amíg te nem működsz stabilan, nem tudsz rendesen segíteni. Én sem segítettem az első három évben senkinek. És nem azért, mert nem akartam, hanem mert egyszerűen annyira sok minden történt, és ez még a tanulási fázisom volt.

A mentorprogram maga arról szól, hogy ő megtalálja magát, mint vállalkozó.

Ami hiányzik szerintem az elméleti tudás mellett, az a gyakorlati beillesztés. És ezt adom át nekik. Illetve az önbizalom. El kell, hogy higgyék, hogy ők jók abban, amit csinálnak. El kell, hogy higgyék, hogy be kell vállalni olyan dolgokat, ami lehet, hogy túl nagy falatnak tűnik, de ha kitartó valaki, megvan a tudása, a piac is megvan hozzá, akkor lehet a legjobb.

Amikor én megcsináltam a Toman Diet-et, 2015-ben a Google volt az én egyik nagyon kedves tanácsadóm és beütöttem a Diet szót. 0,43 másodperc alatt több mint egymilliárd találat jött ki. Ha én, akkor ott attól a számtól megijedek és nem azt mondom, hogy ebből az egymilliárdból én akarok Magyarországon a legjobb lenni, akkor nincs termékem, akkor nincs brandem, akkor nincs cégem. És hogyha te elhiszed, hogy ezt meg tudod valósítani, megvan hozzá a tudástárad, megvan hozzá az, hogy mi az első lépésed, és az első 3-5 lépést látod, és ahhoz mindent megteszel, akkor működni fog az a vállalkozás.

P.GY. A női vállalkozók számára ma Magyarországon melyek azok a dolgok, amelyekre kihívásként lehet tekinthetünk? A 20-30 éves fiatalokkal találkozva például az az egyik legtöbbet feltett kérdés, hogy mikor vállaljon gyermeket, hogyan lehet vállalkozni és gyermeke nevelni egyszerre? Ez valóban ilyen komoly dilemma, és akkor vannak nyilván más jellegű kihívások is.

T.SZ. Minden nő, aki munkavállaló, rizikófaktor jelenleg Magyarországon. Rizikófaktornak kezeli a cég. Magamból indulok ki, nő is vagyok, munkaadó és munkavállaló is egyben.

Igen, én látom, hogy egy 25 éves friss egyetemista lány, és egyetemista fiú mennyire más pozícióban kezdi az első állásinterjúját. Persze nem kérdezzük meg, hogy mikor fogsz szülni, gyermeket vállalni. Hogyha ott van az eljegyzési gyűrű az ujján, akkor már elkezdünk azon gondolkodni, jó, de ha én most betanítom, 2-3 év múlva elmegy. Mire én felveszem, ő elmegy gyesre, akkor egy ideig két fizetést kell fizetnem egy pozícióra. Az átadási folyamat lelassítja a cég növekedését, fejlődését, körülbelül fél évre visszahúzza, közben pedig az apuka, aki ugyanazt tudja, egyszerűen megy előre, nem is gondolkodik, hogy ő el fog menni szülési szabadságra vagy betegszabadságra. Mint munkaadó, úgy látom, ezek a rizikófaktorok folyamatosan ott vannak. Hogyha egy nő ül a másik oldalon, és én fel szeretném őt venni, mint kolléga.

Ez rettentő nehéz, mert sok mindenről beszélhetünk, bérkülönbségről, beszélgetünk arról, hogy igen, maga a tudás, a szakmaiság, a talpraesettség, akár egy vezetői pozíciónál mennyire fontos. A diverzitás nagyon fontos, kell női vezető.

Amikor itt ül velem szemben ez a két fiatal, akkor én már rögtön végiggondolom azt, hogy egy nő mennyivel jobban hátráltatja a céget, bár 17 százalékkal olcsóbban fogom megkapni a piacon –  mennyire jobban hátráltatja majd a folyamatokat a cégemben, a vállalkozásomban. Arról nem beszélve, hogy még a plusz tényezők, az ilyen kérdőjeles tényezők, hogy ha ő feláll, akkor nekem biztosítanom kell az ő helyét addig, amíg vissza nem jön. A visszajövetelre nem kötelezhetem, hogy megmondja, hogy két év múlva és három hónap múlva fog napi nyolc órába visszatérni, de az új embert úgy kell felvenni, hogy határozott időre, mert biztosítanom kell a régi kollégának a pozícióját. És én már kerültem olyan helyzetbe, amikor a kolléga a gyesről vissza szeretett volna jönni. Határozott idejű volt az új szerződése. A kolléga, aki helyettesített, elment már állásinterjúra, kapott egy új állást az adott időtől, viszont a Gyes-en lévő kolléga végül nem tudott visszajönni, mert lebetegedett a gyerek, és három hónapig nem volt betöltve ez a pozíció. Egyszerűen nem lehetek versenyképes ilyen helyzetben.

Amikor visszajön a gyesről a kolléga, akkor ki kell adnom neki a szabadságát, miközben két évig nem  is láttam. Egy csomó olyan dolog van, amibe nem gondol bele mondjuk egy hétköznapi ember. A 25 alkalmazottamból 24 nő. Kis túlzással eddig mindig volt valaki, aki gyesen volt. És tudom, hogy mennyivel gyorsabban mehetnék előre, és tudom, hogy ez milyen költségekkel jár. A világ legcsodálatosabb dolga az, hogy gyereket szül valaki, én tudom, kettő van, de a nap végén ez egy vállalkozást rettentően le tud lassítani. A kvótarendszer nagyon szép és jó. Amit a mamutcégek elkezdenek ezzel kapcsolatban fontos, de az adatok szerint a magyar gazdaság nagyon nagy százalékát a vállalkozók teszik ki

P.GY. Valóban van ennek racionalitása. Mi lehet erre a megoldás, vagy bármi kifelé vezető út, vagy javaslatod, ötleted?

T.SZ. Na hát persze, hogy vannak javaslatok. A nők értik ezt, és amikor elkezdünk erről beszélgetni, akkor bőszen bólogatnak. A kulcs mégis férfiaknál van.

A férfiak lesznek azok, akik azt mondják, hogyha családot szeretnék alapítani, akkor én ezt a rizikófaktort szeretném levenni a feleségem válláról, a gyermekem anyjának válláról. Azokba a költségekbe, amelyek most kizárólag az anya munkaadóját terhelik, az apa munkaadója is bele tudna segíteni. Ez egy teljesen újszerű elem, mert ezen nem gondolkodott eddig senki, mindig csak meg akartuk menteni a nőket.

Azért mondtam a kvótarendszert, azért mondtam a szabadságot, mert ezek lehet, hogy éppen hátrébb lökik őket. Kezdjünk el arról beszélgetni, hogy amikor leül egy férfi egy állásinterjún, akkor ő is lehet ugyanolyan rizikófaktor a munkáltató számára egy családalapításnál. A férfiakat és az ő munkáltatóikat egyáltalán nem szorítja meg a családalapítás.

Tudom, hogy nagyon sok gazdasági döntés van emögött. Az édesanya marad otthon a beteg gyerekkel, mert ő keres kevesebbet a hónap végén, és akkor inkább menjen el ő betegszabira. De én számtalan apukát látok és ismerek személyesen, akárcsak a férjemet, aki ha beteg a gyerek, szeretné kivenni a részét. De jelenleg a gazdasági döntés az, hogy az apuka menjen dolgozni és az anyuka maradjon otthon a beteg gyerekkel. Így az anyuka munkavállalója kerül megint hátrányos helyzetbe.

P.GY. Nagyon jó felvetések. Legutóbb jártál a Womanext Akadémia rendezvényén. Milyen módon látod a szerepét a női vállalkozói közösségeknek, ezeken a platformokon például ilyen témákat javaslatként meg lehet-e futtatni? Nagyon sok olyan vezető és vállalkozó nő vesz részt, akik esetleg hozzá tudnak járulni az ő tapasztalataikkal vagy javaslataikkal. 

P.GY. A szokásaink határoznak meg minket. Milyen dolgokon, szokásaidon kellett változtatnod, amikor édesanyává váltál, Vannak olyan szokásaink, amiket szeretünk, amelyektől  jól érezzük magunkat. És azokon bizony változtatni kényszerülünk! Néhányat tudnál mondani, amely a mindennapjaidban előfordul?

T.SZ. A határhúzás. Én sokszor mondok ma már nemet, korábban nem tettem.

P.GY. Nehéz volt ezt felismerni?

T.SZ. Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy ez egy rossz dolog nemet mondani másoknak, vagy lemaradni valamiről.

P.GY. Tízből nyolcszor. Ezt azért nehéz megtanulni, és akkor megint jön a női meg az anyai szeret, hogy az ember a gyerekeinek mikortól mond nemet és mire. Épp ma találkoztam valakivel, aki elmondta, hogy tizenkettő, meg talán tizennégy éves a két gyereke, és hogy ő még mindig reggel csinálja a szendvicset, és a párja szólt, hogy azért lehet, hogy jó lenne esetleg azt mondani a gyerekeknek, hogy most már te is meg tudnád kenni azt a szendvicset, azt teszel bele, amit akarsz, meg akkor legalább megeszed, nem hozod haza az iskolatáskával együtt, és hogy nem tud nemet mondani nekik. Anyaként talán nehezebb azt a bizonyos „nem”-et kimondani.

T.SZ. Ez furcsa, mert a gyerekeim bármit megcsinálhatnak velem. Határozott üzletasszony vagyok. De amikor a kicsi, vagy a nagy szép szemekkel néz rám, vagy csak szól, hogy mama, légyszi, akkor annak nagyon nem tudok nemet mondani. A gyerekeimnél nem igaz, hogy tízből nyolcszor nemet mondok.

Egy szendvicskenésre modok nemet. Az egy „tanító nem”, mert meg kell tanulnia. Meg kell tanulnia pénzt kezelni, és akkor lehet, hogy már nem adom oda azt az ezrest. Vannak dolgok, amikre határozottan nevelési szempontból mondok nemet.

Most már nagy a szám, de bevallom őszintén, a nagyobbik lányom 14 éves koráig nem ázott el, mert mindenhova vittem, hoztam, leegyeztettem, megcsináltam, megszerveztem. Amikor megszületett a második, egyszerűen nem tudtam megtenni azt, hogy minden reggel én megyek vele, mert a kicsi belázasodott este, fogzás időszaka volt, egy csomó olyan dolog merült fel, ami miatt nemet kellett mondani a nagynak. Most már van egy 17 évesem, aki önálló, és ez nagyon jó érzés.

Úgyhogy igenis jók azok a nemek, akkor is, amikor gyereket nevelünk.

P.GY. Mi adja a szűrőt az embernek az életében, hogy tudjon néha nemet mondani? Képzeljük el nagymamánk, édesanyánk szűrőjét a konyhában, Mennyi minden fennmarad azon a szűrőn, és mennyi mindent átengedünk rajta. Maga a szűrő funkció, az hogy működik bennünk? Mi az a kontroll? Nagyon izgalmas, ugyanakkor nehéz dolgok.

T.SZ. Szerintem ez érdekes, hogy számodra mi az érték. Mit hozol, mit kaptál te, milyen úton vagy, mit éltél már át, mi az, amit biztosan szeretnél, mi az, amit egyáltalán nem. Amikor ezt átgondolod, az olyan, mint egy szűrő. Ami ott fennmarad, azok szép találkozások. Megnézed, hogy jók maradtak-e ott a szűrőben. Gondold át alaposan. Mi maradt fenn, ki maradt meg, mi az, ami tényleg fontos. Nagyon felgyorsult az életem az elmúlt években, és most már az van, hogy amire rögtön nem jön az igen, az egy határozott nem. Ha azt érzem, hogy ezt akárhogy én akarom, az igen. És ami kérdőjeles, vagy nem biztos, akkor az biztosan nem.

P.GY. Valahogy kialakul az embernek egy saját használati útmutatója? 

T.SZ. Lehet, de ez évek tapasztalása. Pofonok, és részei a hosszú távú munkának. Én most vagyok ezekkel úgy, hogy rendben vagyok.

P.GY. Említettem, hogy voltak nekünk apró közös projektjeink, a naptárkönyvek. Nagyon hálás voltam neked azért, hogy bármikor megkerestelek, partner voltál, nem is akármilyen gondolatokkal. Az első ilyen megkeresés Szabó Magda kapcsán volt. Mi köt téged Szabó Magdához? Az idézet, amelyet választottál tőle ez volt. „A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek maradni”. Ez egy ritkán hallott Szabó Magda idézet, nem elcsépelt és mégis mennyire igaz különösen napjainkban.

T.SZ. Igen, ezt azért választottam: embernek maradni rettentő fontos dolog. Mindenki a saját kis mércéjéhez képest mérje ezt.

Sokszor kerültem olyan helyzetbe, amit nekem akár fiatalon kellett megoldani és ember kellett, hogy maradjak. Most már, mint vállalkozó fontos, hogy a döntéseimben tudjak ember maradni. Szabó Magda azért fontos nekem, mert a gyermekekről írt gondolatai közvetítettek valamit. „Azzal tudjuk megtisztelni a legjobban a gyerekeket, hogyha komolyan vesszük őket.” Egy-egy mondata annyira betalál az én életemben, ezért örültem neki.

És a kisebbik lányunk a Szabó Magda Általános Iskolába fog járni majd. Nagyon sok olyan dolog van, ami engem kísér vele kapcsolatban. Amikor elkezdtem modellkedni, akkor még nem volt internet, mobiltelefon se nagyon, ha volt, akkor még nagyon drága volt. Volt egy Szabó Magda idézetes könyvem, amit én vittem az angol-magyar szótár mellett mindenhova. Volt, amikor három hónapra elutaztam, soha nem tudtam, hogy melyik városban, országban kötök ki, ezért csak a nagyon szükséges dolgokat vittem, ez a könyv, ez mindig nálam volt.

P.GY. Ebben a naptárkönyvben a következőket írtad róla: „Szabó Magda az az író, akinek a könyvei egy nő minden életszakaszában mondanak, jelentenek, adnak. Olykor nyugtat, olykor felzaklat, olykor magával húz, és van, hogy félreteszem, nem tudom tovább olvasni. Szabó Magda művei rendszeresen ott vannak az éjjeliszekrényemen. Néha néhány sor is elég, egy-egy erős gondolat, ami megfog. Bátor nő volt, erős nő volt.”

P.GY. Ez is egy közös kapocs talán közöttünk, Szabó Magdával különös szeretettel foglalkozom, személyesen is ismertem őt. Érdekes, amit most mondtál, sokan érzik azt, hogy mintha néha úgy beszélt, úgy gondolkodott volna, mint mi, vagy legalábbis megfogalmazta volna azt.  Érezte a női karaktereket, kiválóan tudta meg is formálni. Hihetetlen csoda ember volt, barátnőd, modelltársad Epres Panni pedig Szabó Magdával egy napon született.

T.SZ. Igen, Pannival nagyon szerettem is együtt dolgozni. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, pedig aztán nem pár évvel ezelőtt találkoztunk, minden karácsonykor összeülünk és beszélgetünk.

P.GY. Szabó Magda aranyfonáljára felfűztelek itt újra benneteket. Nagyon köszönöm, Szabina, hogy tudtunk beszélgetni. Szerintem nagyon-nagyon sok értékes gondolat volt, őszinte gondolat hangzott el, ami nélkül te nem is tudnál működni. A párbeszéd fontos, talán mondtad valahol, hogy csak sallangmentesen lehet! És itt talán ez is egy olyan kulcs gondolat, hogy nem kell itt köntörfalazni, hogyha van egy probléma, arról beszéljünk, meg lehet fogalmazni kérdéseket, merjünk kérni, kérdezni, talán nem mindegy, hogy hogyan.

T.SZ. Nekünk nőknek, főleg a női vezetőknek, az önálló nőknek meg kell tanulniuk például kérni és kérdezni. Nekem ez nagyon nehezen ment. Minden napom abból áll, hogy bármilyen problémát meg kell oldani, akár egyedül is, és ahhoz, hogy ebből a mókuskerékből ki tudjunk nézni, igenis kell néha az a lágyság, az a finomság, ahol meg merjük engedni magunknak azt, hogy kérünk, kérdezünk.

Ha tetszett írásunk, támogasd munkákat! Várjuk visszajelzésedet, véleményedet a contact@womanext.hu címen.

A Vágj bele beszélgetések révén olyan tapasztalatokat, jógyakorlatokat osztunk meg, amelyeket bárki tud a saját életében kamatoztatni, akár most szeretne egy vállalkozásba kezdeni, akár sikeres vállalkozást működtet, vagy éppen elakadással szembesül, váltásra kényszerül.